Mindenhol Jókai! – Pápa

Település: Pápa

Helyszín

Szerző: Pánti Irén

Diákévek Pápán

Komáromban nem volt magasabb iskola, így a középiskolai tanulmányok befejezése után el kellett hagynia szülővárosát, és a pápai református kollégiumban folytatta tanulmányait. Pápán nemcsak kitűnő tanárokat, de kiváló diáktársakat is talál. Itt ismerkedett meg Petőfi Sándorral és Orlai Petrich Somával, aki Petőfi unokatestvére volt. Vele lakott együtt albérletben egy családnál. Petőfi az első évfolyamra iratkozott, Jókai ekkor a második évfolyamra járt Orlai Petrich-csel, akivel jó barátságban voltak. Albérletükben gyakran felkereste őket egy kis eszmecserére. Itt kezdődött barátságuk Petőfivel, de szorossá csak később, Kecskeméten vált. Romantikus volt a találkozásuk, és később ilyen lett a barátságuk is. Petőfi ekkor szerelt le a katonaságtól; betegen, számtalan rossz tapasztalattal a háta mögött, anyagi támogatás nélkül ült újra az iskolapadba, hogy folytassa tanulmányait. Jókai jómódban élt, támogatta szerető családja, mégsem ő segítette Petőfit, hanem fordítva történt. Kapcsolatukban mindig Petőfi volt a domináns, bár csak két évvel volt idősebb nála. Olyan volt a jelleme, hogy csakis ő irányíthatott, ami később a barátságukra is rányomta bélyegét, majd a szakításukhoz vezetett. Pápán Jókai még habozott, festő legyen-e vagy építész. Petőfi elsősorban színésznek készült. Orlai Petrich Soma, aki később jó nevű festő lett, ekkor még novellákat írt. Mindhárman tagjai voltak a Képzőtársaságnak, együtt vettek részt az önképzőkori összejöveteleken, felolvasták verseiket, novelláikat, pályázatokra írtak. Jókai Istenítélet című elbeszélése bekerült a Képzőtársaság emlékkönyvébe. Petőfi 2 aranyat nyert Szín és való című művével, Orlay novellapályázaton szerzett elismerést. Anyagi gondjai miatt Petőfi mégis úgy hagyta el Pápát, hogy nem érettségizett le; ismételten a színészettel próbálkozott Pozsonyban.