„Szegény, mennyire nem ismer engem”: ezért vitázott Jókai és Kossuth

Kossuth Lajossal ellentétben Jókai Mór a kiegyezésben látta a nemzet megmaradásának reményét. Az elvi viták ellenére az írófejedelem megható beszédet mondott Kossuth koporsója felett.

Kossuth Lajos két évvel a halála előtt, 1892-ben. Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

A szabadságharc alatt Jókai Mór részt vett Kossuth Lajos alföldi toborzókörútján, és nagy tisztelettel írt róla. Később azonban minden megváltozott. A levert forradalom után Kossuth emigrációba kényszerült, és a távolból továbbra is a forradalmi eszméket hirdette. Ezzel ellentétben Jókai idővel a Habsburg-birodalommal való kiegyezést támogatta.

Jókai ugyanakkor mindig kiemelte Kossuth érdemeit a szabadságharcban,

így 1866-ban az általa szerkesztett A Honban elvi vitájuk ellenére így írt Kossuthról: „A Pesti Hírlap korszakot alkotott, nem csak a hazai sajtó, de az egész hazai közéletünk történetében. Ez a lap segített győzelemre oly magas eszméket, minőknek azelőtt még neveik sem voltak. (…) A sajtó ekkor volt a legnagyobb hatalom Magyarországon. Most nem az. Nincsenek is oly hatalmas vezérlángelméi, mint az a kettő: Kossuth és Széchenyi.” A torinói száműzetésben élő Kossuth nem támogatta a kiegyezést, a nemzet vesztének gondolta, Jókai ellenben az egyetlen realitásnak. A vitájuk a kiegyezés után egy évvel, 1868-ban csúcsosodott ki, amikor is Jókai a következőket írta A Honban: „Tiszteljük Kossuthot, elismerjük nagy érdemeit, de a magyar haza önállóságát, boldogulását, minden emberi érdeknél nagyobbnak tartjuk, s azt a jelen uralkodó ház alatt akarjuk kivívni és

Kossuth nézeteit az uralkodóház és a haza függetlensége összeférhetetlen voltáról nem osztjuk

– fogalmazott a híres író. Jókai úgy gondolta, azáltal, hogy Kossuth Lajos külföldön él, és a távolból fogalmazza meg elképzeléseit az ország sorsával kapcsolatban, azt a vakhitet táplálja, hogy jön majd egy külső hatalom, amely Magyarországot fel fogja szabadítani. „Magyarországon nem akar forradalmat csinálni senki – de senki” – írta Jókai, aki úgy vélte, a kiegyezésen kívül minden csak ábránd.

Jókai Mór a kiegyezés évében, 1867-ben. Fotó: MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye

Ludvigh János újságíró és politikus ebben az évben vendégeskedett Kossuthnál Torinóban, és A Hon levelezőjeként azt írta, hogy Kossuth Jókai kiegyezést pártoló magatartását látva megjegyezte: „Szegény Jókai! Mennyire nem ismeri Ausztriát és mennyire nem ismer engem.” Kossuth odáig ment, hogy egy Torinóból küldött levelében hazugnak nevezte Jókait.

Nem igazmondást követett el felőlem Jókai Mór úr

– fogalmazott Kossuth, és a válasz sem maradt el. Jókai A Honban így reagált: „Lehet, hogy fölfogás, megértés dolgában különbözünk, de erre oly erős kifejezést használni, hogy tudva nem mondok igazat, még Kossuthnak sem szabad. Mindennemű nagysága előtt meghajlok Kossuthnak, de magánbecsület dolgában senkinek e világon egy hüvelyknyi előnyt sem engedek!” Nem csak Kossuth kárhoztatta Jókai reálpolitikáját, 1890-ben a Szegedi Napló például ezt írta: „Negyvenkét év előtt koszorús költő, aki éhezett, de lángolt,

negyvenkét év után udvari poéta, aki nem éhezik, de nem is lángol.

Verhovay Gyula, újságíró és politikus pedig az Egyetértésben fogalmazott meg csípős kritikát Jókaival szemben: „Komoly ember, őszinte alattvaló nem fitogtatja oly alakban lojalitását, valódi politikus még kevésbé. Ilyet csak egy Jókai tehet, ki úgy cseréli politikai pályáján az eszméket és elveket, mint regényének nyomorultjait.”

Az idős Kossuth, valamint Helfy Ignác, aki szerint Kossuth Lajos gyűlölte Jókait

1894-ben aztán a torinói száműzetésében elhunyt Kossuth Lajos, akinek, a Habsburgok jóváhagyásával, Budapesten rendeztek dísztemetést. A korábbi elvi ellentétek dacára Kossuth gyermekei Jókait kérték fel, hogy tartson beszédet a temetésen. Jókai Róza, az író nevelt lánya már Jókai halála után a Jövendő című lapban úgy emlékezett, eleinte örült a felkérésnek, ám egyik nap Helfy Ignác, korábbi országgyűlési képviselő vendégeskedett nála, és azt mondta, hogy Kossuth gyűlölte őt, és

rendszeresen hangosan szidta az emigrációban.

Róza szerint nevelőapja ekkor úgy döntött, mégsem mond beszédet a búcsúztatáson, ám helyrebillent a lelkivilága, mikor egy másik vendége azt bizonygatta, Kossuth torinói könyvtárában több Jókai-kötet is pihent, az egyikbe pedig feljegyzéseket is írt az agg politikus.

Kossuth Lajos temetései menete 1894-ben. Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Jókai tehát ott volt a mai Fiumei úti sírkertben, ahol nagyívű nekrológgal búcsúzott Kossuthtól. A Budapesti Hírlap beszámolója szerint a következőket mondta: „Minekünk, akik hiszünk a lélek halhatatlanságában, hinnünk kell azt, hogy Kossuth hamvaival együtt a lelkét is elhoztuk Magyarországra. A lélek nem hagyja el azokat, akiket szeret s ő neki annyi szeretnivalója van itten!

Légy üdvöz, hazádba visszatérő lélek!

A beszéd a megbékélés jegyében íródott („koporsódnál találkozik az egész nemzet: régi ellenfelek kezet nyújtanak előtte egymásnak”), és nagy tetszést aratott. Kossuth Ferenc, Kossuth egyik gyermeke a végén sírva borult Jókaira. A lapok beszámolója szerint „Jókai maga is megindultan, krétafehéren hátrált néhány lépést és a fejéhez kapott, mintha el akarna alélni. Hátravezették a csarnok néptelenebb részébe, ahol csakhamar jobban lett.”

Jókai Mór az íróasztalánál. A kép 1903-ban készült. Fotó: MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye

Jókai Mór később is nagy tisztelettel beszélt Kossuthról: 1902-ben, a politikus századik születésnapján pátosszal átitatott ódát is írt Kossuthoz. Ebben már nem volt szó vitáról, ellenvéleményről, rágalmakról. Jókai többek között így fogalmazott: „Majd egy századon át fénylett nagy szellemed élve. Mit hoztál le nekünk? A Szabadság égi szülöttét.”

(Sal Endre)

Következik: Jókai Mór, a gyűjtő