Naponta gyermeki lelkesedéssel kémlelte az eget távcsövével, és abban reménykedett, a Földnél tökéletesebb helyen születhet újjá.
Jókai Mór természettudományos érdeklődését édesapja, Jókay József mellett a tanárai is erősítették, különösen a pápai református kollégiumban tanító Tarczy Lajos, aki Jókai visszaemlékezése szerint
feltárta előttem a természettudomány fenséges világát.
A csillagászat már fiatalon izgatta, ez műveiben is tetten érhető. 1851-ben A láthatatlan csillag című novellájában arról írt, hogy váratlanul egy csillag tűnt fel az Androméda-galaxisban. 1885-ben aztán ismét középpontba került a novellája, ugyanis a tudósok valóban felfedeztek egy csillagot az Androméda-galaxisban. Jókait egyből jósnak kiállították ki, ő azonban szót kért, és helyre tette az ajnározókat. Mint mondta, a történetet Sükey Károly írótól hallotta annak idején, és azt ültette át a novellába, semmi tudományos alapja nem volt. „Ez kizárja azt a föltevést, mintha én magamat akár csillagásznak, akár prófétának akarnám elfogadni. Hogy ez a csillag éppen az Andromeda ködfoltjába került, ez valószínűleg a képzelet játéka. (…)
Nekem 1851-ben csillagvizsgálóm nem volt, s ma sem vagyok sem csillagász, sem próféta
– fogalmazott Jókai, aki a házi csillagdájában naponta kémlelte az eget. Azt is tudni lehet, hogy 1871-ben kapott egy francia gyártmányú, jó minőségű távcsövet, amelyet a balatonfüredi villájában állított fel. Itt aztán napi szinten kémlelte az eget, és örömmel mutatta meg másoknak is a csodálatos látványt. Minderről így írt 1873-ban az Üstökös című lapban: „Reggel négy órakor – még sötét van – már kopognak az ablakomon.
Nézzük meg a tubuson a hajnal csillagit!
Tanár barátom, ügyvéd barátom, korán felkelt szép asszonyok állnak az udvaron – előhozzuk a telescopot, s nézzük a ragyogó, mennyei brilliántot, a Siriust, s a Vénusok legszebbikét, a Hajnalcsillagot, mely olyan most, a távcsövön át, mint egy teli hold, s világít, mikor már egészen világos nappal van, s aztán a pompásan derülő hajnalt.”
A füredi villában társasági szórakozás volt a távcsövezés, Laborfalvi Róza a visszaemlékezések szerint azonban inkább a kikötőbe érkező hajókat vizslatta a távcsővel. Vári Mari, az író unokahúga is úgy emlékezett, hogy
Jókai egyik fő kedvtelése volt az éjjeli égbolt vizsgálata.
Jókai rendszeresen a csillagokkal példálózott. 1899-ben is, amikor Katona József Bánk bánjáról írt. A bánt nemes egyszerűséggel ahhoz a gyorsan növekvő, majd eltűnő csillaghoz hasonlította, amelyet a 16. században a világhírű dán csillagász, Tycho Brahe fedezett fel. „Bánk bánról elmélkedve jut eszembe ez a csillagtünemény. Ez sem mese, se legenda: igaz történet. A magyar történelem egén is van egy ilyen csillagködfolt: II. Endre király koronás hitvesének, Gertrúdnak meggyilkolása, Bánk bán nádor által.”
Jókai Róza 1925-ben részletesen mesélt egy újságnak a nevelőapja szenvedélyéről. „Fantáziájából alakult ki az a természettudományi, csillagászati alapon szőtt, amellett a gyermeki naiv hitének minden bájával bíró mesevilág, csodavilág, amelyhez hasonló szép és nagyszerű, nem tudom, fog e még valaha emberi lélekben születni?”– nyilatkozta a Prágai Magyar Hírlapnak Jókai Róza.
Az ég minden csillagának megvolt a maga meséje az ő számára. Mindegyikben járt.
Jókai távcsövére is kitért, és azt is hosszan ecsetelte, mit képzelt el Jókai a csillagokat vizslatva: „Volt egy nagy távcsöve. Akkora lencséje volt, mint egy tányér. Láttuk rajta a Szaturnusz összes gyűrűit.
Nem volt nap, hogy papa ne nézett, ne vizsgálódott volna rajta. Fantasztikusan hitte, hogy akik érdemeket szereznek rá, főleg, akikben erős volt a szép, jobb, tisztább utáni vágy, azok haláluk után tökéletesebb csillagba jutnak, mint a Föld,
Jókai Mórról már 1885-ben egy csillagot akartak elnevezni, ám ez akkor még nem történt meg. 2003-ban július 7-én azonban Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta egy aszteroidát fedezett fel a piszkéstetői obszervatóriumban, és a
tisztelet jeléül azóta hivatalosan 90370 Jókaimór névre hallgat
a 3 és 5 kilométer közötti nagyságú aszteroida. Nemes gesztus, melyet megérdemel a csillagok szenvedélyes kutatója.
(Sal Endre)
Következik: Jókai Mór és az édesapja
