Jókai rajongott a Balatonért, hosszú évekig minden nyarat balatonfüredi villájában töltött, és Erzsébet királynét is a magyar tenger melletti nyaralásra biztatta.
Jókai Mór szerint minél tovább nézzük a Balatont, annál szebbnek látjuk. Mindezt 1858-ban, a tó körüli utazása után fogalmazta meg: „Sok szép táját bejártam hazámnak: voltam az Alföld végtelen rónáin, álltam a székely harcosok csúcsain: de mindenkinél jobban megragadott a Balaton-vidék” – fogalmazott az író, aki azt is kifejtette: a Tiszamellék rónái is csodálatosak, Erdélybe is szerelmes lesz az ember,
„de mint költő, a Balaton vidéknek nyújtom a szépség almáját.”
Jókai nem győzte dicsérni Balatonfüred gyógyvizét, a település klímáját, a kiváló balatoni levegőt, no meg a savanyúvizet, amelyet a város kútjából bárki megízlelhet. A magyar Tempevölgy című regényes tájleírásában így magasztalta várost: „Füreden rendesen derült idő van, eső ritkán esik, a környék még is oly üde zöld: a Balaton lehelete teszi azt.” Úgy vélte, a Balaton leginkább kéken mosolyog, mint egy könnyen haragos, könnyen engesztelhető hölgy. Lírai képeket festett műveiben a magyar tengerről, és rajzban is megörökítette a tó szépségeit.
A Balatont az 1850-es években még alig látogatták, és a beszédes statisztika szerint 1863-ban augusztusig csak 800 turista nyaralt Balatonfüreden. Jókai és neje, Laborfalvi Róza köztük volt, azonosulni tudtak a Hölgyfutár című lap gondolatával, amely szerint „úgy vágyik ide a szív, tör a lélek, mintha minden szenvedését itt kellene kinyugodnia.” Jókai Balatonfüreden töltötte a nyarakat, a helyiek pedig büszkék voltak híres vendégükre. 1867-ben például a Somogy című lap a szezon végén ezekkel a szavakkal búcsúzott a Pestre visszautazó írótól:
„Jókai Mór, a magyar költő felüdülve tért haza szerencsésen B. Füredről Pestre. Isten oltalmazza, tartsa meg a nemzet örömére.”
Senki sem lepődött meg azon sem, hogy Jókai eldöntötte, egy villát építtet Balatonfüreden. 1872-ben vette birtokba a csodás épületet, amelyről így írt évekkel később az Ellenőr című lapban Roboz István író, újságíró, aki Jókainál vendégeskedett: „A kápolna előtt találod Jókai Mór nyaralóját, rajta semmi bizarr, kényeztetett ízlés, égbe kiáltó figurák: méltóságteljes, masszív, mintha márványból volna öntve. Ide húzza meg magát a nagy regényíró, a fürdőhely remetéje, kit legfeljebb csak olykor látsz, ha délelőtt a fürdőbe, vagy olykor a színházba megy. Itt is a tintának és a betűknek él, hogy új és újabb művekkel lepje meg a világot, nevelje hazája dicsőségét.”
Roboz azt is részletesen megírta, hogy fest Jókai balatonfüredi dolgozószobája, ahol számtalan remekművet alkotott: „Jókai írószobája, mely ablakaival a Balatonra néz, maga az egyszerűség. A falon pár szép női arc, hihetőleg Jókai Róza műve. […] Itt is, ott is, felhalmozott könyvek, egy asztal tele hírlapokkal. Az íróasztalon poharakban régibb hervadt virágok. […] Másik részén nagy levélcsomagok, kéziratok.” A cikkben Jókai elmesélte Roboznak, hogy nagyon hálás Balatonfürednek a levegőjéért, amely visszaadta az életét.
Általában júliustól augusztus közepéig pihent és dolgozott a Balaton-parti villájában, ám az is előfordult, hogy szeptember közepéig maradt.
Balatonfüredre a helyi gyógyvíz miatt zarándokoltak az arisztokraták és művészek, a fürdőzés mellett sakkoztak, este színházba mentek, és itt is szólt éjjelente a cigányzene. Szomaházy István fiatal újságíróként szintén meglátogatta a Füreden pihenő és alkotó Jókait. 1885- ben így fogalmazott: „Jókai ritkán látható, majd egész napon át dolgozik. […] A villa tágas, s termeiben igazi családi szeretet, szorgalom és munka uralkodik.”
Jókai a város büszkesége volt, 1872-ben díszpolgári címet adományoztak neki és nem volt kérdés, hogy egy évvel korábban meghívást kapott a Gizella névre keresztelt gőzös átadóceremóniájára is, ahol egy alkalmi költeményt is megosztott az egybegyűltekkel: „Tűz mozdít, víz hord, ég oltalmazza futásod / Légy a derűben gyors, és a viharban erős” – áll Jókai versében.
Műveiben is sokszor visszaköszön a Balaton, például Az arany emberben, melyben csodás leírást nyújt a téli, jégtakaró alatt pihenő Balatonról.
1873-ban az ezüstlakodalmat is Balatonfüreden tartották a feleségével, a város pedig elhalmozta ajándékokkal a házaspárt. A fürdőigazgató pompás, nemes borokat küldött, és egy hatalmas, herendi gyümölcstálat is kapott a pár. Még ebben az évben plasztikusan jellemezte a Fővárosi Lapok, hogy mennyire érzi magáénak Füredet a neves író: „Pesten otthona van, itt meg itthona.” Laborfalvi Róza és Jókai Mór kiváló házigazda volt, a kulturális élet kiválóságait látták vendégül a villájukban, de például a francia–svájci író, Victor Tissot is Balatonfüreden látogatta meg 1878-ban.
Sokat tett a város népszerűsítéséért, meggyőződése volt, hogy Füred gyógyfürdője világhírű lesz. Erzsébet királynét is arra biztatta, hogy látogasson el a Balatonhoz. 1883-ban egy fogadáson, ahol Sissi arról érdeklődött, hogy milyen város Balatonfüred, és hány fokos a tó vize, ezt válaszolta a királynénak: „Ha a fölséges asszony meglátná egyszer a Balatont, úgy megszeretné, hogy mindig visszatérne hozzá.” 1886-ban aztán minden megváltozott. Meghalt Laborfalvi Róza, Jókai pedig egyre kevesebbet alkotott füredi villájában. A színésznő halála letaglózta, a fürediek pedig együttéreztek vele. A Balaton-egylet ezt írta részvétnyilvánító levelében: „A csapás, amely önt érte, a Balatonvidéket és annak központját, Balatonfüredet is megfosztá egy olyan kitűnő egyéntől, kinek fényes neve emlékkel van e hely történetébe iktatva.”
Jókai egyre kevesebbet fordult meg a városban, 1894-ben kivételt tett, ekkor 16 napot töltött Balatonfüreden. A Budapesti Hírlap beszámolója szerint „a fürdővendégek lelkes ovációval fogadták a költőt, ki valamikor állandó nyári vendége volt a kies fürdőhelynek.” Balatonfüred szívébe zárta Jókait, és ő is a Balatont. Egy alkalommal, még fiatalon így írt a magyar tengerről: „egy bájos menyasszony, ki vőlegényre vár.” Jókait idővel már hiába várta a Balaton…
(Sal Endre)
Következik: Jókai Mór és Ferenc József
